A 1980-as évek játéktermei gyerekként igazi élményt jelentettek, ahol a zajos, füstös környezetben rajongók várták, hogy kipróbálhassák a legújabb játékokat. Kevés pénzből próbálták minél több játékot megtapasztalni, gyakran nézőként vagy a visszajáró érméket keresve nyújtották meg az élményt.
Az áttörést az otthoni számítógépek, például a Commodore 64 és az Amiga jelentették, amikor néhány legendás árkádjáték otthoni változatai is megjelentek. Ezek a verziók bár lehetőséget adtak a folyamatos játékra és a játékok teljesebb megismerésére, az élmény sokszor furcsán más volt — néha nem rosszabb, de mégsem ugyanolyan.
A videó több ikonikus árkádjáték útját követi végig a gépcsodáktól az otthoni rendszerekig. Megvizsgálja, mennyire sikerült átmenteni az eredeti hangulatot, látványt és játékmenetet, illetve milyen kompromisszumokat kellett kötni technikai és kreatív okokból.
Kiemelt játékok között szerepel a Dragon’s Lair, az OutRun, az After Burner, a Space Harrier, az R-Type, a Golden Axe, a Double Dragon, a Rolling Thunder és a Street Fighter. A szerző nem csupán a technikai átiratok különbségeit vázolja fel, hanem a személyes élmények és nosztalgia szűrőjén keresztül is bemutatja, mit jelentettek ezek a játékok az egykori játéktermi és otthoni környezetben.
Az otthoni átiratok gyakran veszítenek az árkádos látványból, intenzitásból vagy tartalomból. Van olyan játék is, mint a Splatterhouse, amelyet talán jobb, hogy sosem próbáltak átültetni Commodore gépekre. Izgalmas kérdéseket vet fel a hűség, a nosztalgia és a játékélmény fogalmával kapcsolatban: mitől lesz egy átirat emlékezetes? Mennyit áldozunk fel a technikai korlátok oltárán?
