Sokan úgy érzik, hogy a Star Wars univerzum korszaka leáldozott, egy kivétellel: az Andor sorozat szinte egységes elismerést váltott ki a rajongókból és kritikusokból egyaránt. Ez a sorozat teljesen új, felnőttesebb szemszögből közelíti meg a jól ismert világot, elvonatkoztatva a fénykardok látványosságától és a misztikus erőtől, helyette politikai játszmákat, pszichológiai dilemmákat és kém-thriller elemeket állít középpontba.
Meglepően ritkán találkozunk ilyen világépítéssel és karakterábrázolással a Star Wars produkciókban. Olykor egészen hétköznapi momentumok, például Sirill és az édesanyja kapcsolata, vagy a karakterek belső vívódásai kapnak hangsúlyt, ettől sokkal életszerűbbnek tűnik az egész történet. Emellett az Andor vizuálisan is kiemelkedő: a valós helyszínek és a CGI összhatása életszerű világot teremt, minden helyszín eltérő, mégis koherens marad a világ felépítése.
Nemcsak Cassian Andorra, hanem a körülötte lévő, gyakran sajátos, ellentmondásos jellemű karakterekre is nagy hangsúlyt fektetnek. A történet nem mindig akciódús, mégis végig fenntartja a feszültséget stratégiai döntések, politikai játszmák és a lélek mélyére hatoló párbeszédek révén. Felmerül azonban a kérdés: vajon jobb lett volna-e a sorozat, ha még több évadot kap, vagy így volt igazán tömör és hatásos?
Az Andorban olyan tematikák kerülnek előtérbe, mint az elnyomó rendszerek lélektani hatása, az árulás, a lojalitás és a stratégiai gondolkodás kockázatai. Megjelenik az is, mennyire másként hat a galaxis régi ellensége, a Halálcsillag fenyegetése, amikor minden a helyére kerül – de vajon változtat-e mindez a régi Star Wars filmek megítélésén vagy átélésén?
