A modern számítástechnika alapjaiban digitális: minden processzor nullákat és egyeseket értelmez. Felmerül azonban a kérdés, hogy mi lenne, ha a jövő technológiája valójában a múltból érkezne, és ismét analóg processzorokon alapulna?
Érdekes betekintést nyerhetünk abba, hogyan működik egy olyan processzor, amely hullámokban és nem bináris jelekben gondolkodik. Ilyen rendszerek képesek lehetnek adatok nyers, analóg formájának elemzésére, energiahatékonyan és gyorsan, akár mesterséges intelligencia- vagy gépi tanulási algoritmusokat is futtatva.
A témakör központjában az áll, hogy a mindennapi szenzorainkból érkező jelek nem természetüknél fogva digitálisak, hanem azzá alakítjuk őket, gyakran energiaigényes módon. Lehetőség nyílna arra, hogy az érzékelők jeleit közvetlenül analóg feldolgozásra küldjük, és csak szükség esetén kapcsoljuk be a drágább digitális rendszereket.
Bemutatásra kerülnek azok a történelmi példák és kihívások, amelyek miatt az analóg gépek háttérbe szorultak, illetve felfedezhetünk modern fejlesztéseket, például a programozható analóg processzorokat. Ezekben a rendszerekben olyan problémák oldódtak meg, mint a felhasználói beállítások vagy a gyártási különbségek.
A riportban számos gyakorlati példát ismerhetünk meg, az otthoni okoseszközök fogyasztásának csökkentésétől az ipari érzékelőrendszerekig. Sőt, felvetődik, vajon hogyan változhat meg mindennapjaink adatfeldolgozása. Mindez ráirányítja a figyelmet arra, vajon tényleg minden feldolgozásnak digitálisnak kell-e lennie, és hogy az analóg hozzáállás milyen új lehetőségeket teremthet.
