Az elmúlt időszakban rengeteg vita övezi az olyan mesterséges intelligencia alapú videókat, amelyek az alkotás határait feszegetik. Ebben a tartalomban olyan példát láthatunk, ahol az AI vizuális kifejezőereje és kreativitása meglepő mértékben lépi túl a hétköznapi normákat.
A jelenetek egyedi atmoszférát teremtenek: a zene helyett a testi érzetek, a ritmus és a mozgás kerül középpontba, miközben a szöveg töredékes, már-már asszociatív formában jelenik meg. Felmerül az a fontos kérdés, hogy ezek az új audiovizuális élmények meddig formálják át a hagyományos művészeti vagy szórakoztatóipari esztétikát.
Feszültséget kelt az is, ahogy a vizuális történetmesélés váratlanul komoly témákat érint, például szóba kerülnek rejtélyes vagy vitatott múltbeli események. Vajon etikus-e, ha a mesterséges intelligencia valóságos személyeket vagy botrányos helyzeteket idéz fel, s mindezt művészi köntösbe csomagolja?
A videó hangulata mindeközben hol bulis, hol elgondolkodtató: a tánc, a tömeg és az átélt pillanat mellett különös utalásokra és elhallgatásokra is felfigyelhetünk. Felveti a kérdést, hogy hogyan hat a nézőkre, ha a valóságos és a mesterséges tartalom határai ennyire elmosódnak.
