Yuval Noah Harari előadása a mesterséges intelligencia civilizációs hatásairól gondolkodtat el. Felvezeti, hogy a mesterséges intelligencia nem egyszerűen egy eszköz, amit emberek irányítanak, hanem egy ügynök, amely saját döntéseket hoz, képes tanulni, alkalmazkodni és új dolgokat feltalálni – a teremtők előzetes elképzelései nélkül.
Érdekes párhuzamot állít fel arról, hogy amiként az oxigént termelő ősi mikrobák új környezetet teremtettek bolygónknak, úgy alakítják most a digitális adat- és nyelvi infrastruktúrák a civilizációs ökoszisztémát, amelyben a mesterséges intelligencia egyre otthonosabb. Felveti a kérdést: milyen lesz az a világ, ahol nem emberek, hanem mesterséges intelligenciák – például bankárok, bírók vagy szerkesztők – döntenek gazdasági, jogi és társadalmi kérdéseinkről?
Harari részletesen boncolja a bürokrácia szerepét – arra mutat rá, hogy a civilizációt a tömeges, ismeretlenek közötti együttműködés tette lehetővé, ennek kulcsa pedig a bizalom, amit főként nyelv és információhordozók – ma már papírok vagy digitális adatok – biztosítanak. Kiemelkedő példának az AI-vezérelt közösségi média algoritmusait hozza, amelyek már most jelentősen átformálták a társadalmi struktúrákat, az információ- és bizalomáramlást.
A beszéd elgondolkodtató kérdéseket vet fel arról, hogy milyen lesz, amikor az AI nemcsak a bürokráciában, hanem a személyes kapcsolatokban vagy akár az önmagunkhoz fűződő viszonyainkban is meghatározóvá válik. Mi történik, ha a jövő generációi számára az AI lesz a legközelebbi tanító, barát vagy éppen társ? Milyen lesz, amikor gondolataink jelentős részét már nem emberi, hanem gépi szöveggenerálás alakítja?
Filozófiai mélységekig ás: vajon mi az igazság, ami túlmutat a szavakon – és hogyan találhat rá az ember ebben az új civilizációs rendben, ahol a gondolatok „üzemeltetői” már nem kizárólag emberek?
