Az Egyesült Államok Közel-Keletre irányuló politikájának alakulása, motivációi és következményei kerülnek előtérbe ebben az elemzésben. Felmerül a kérdés: volt-e valaha átfogó, koherens amerikai terv a régióra, vagy döntéseiket inkább eseti események, reakciók és rövid távú érdekek formálták?
A szereplők kitérnek az olaj szerepére, az Izraellel való speciális kapcsolatra, valamint a Carter-doktrína örökségére. Szóba kerül, hogy a térség államai, különösen a Perzsa-öböl országai, saját biztonságuk érdekében tudatosan támogatták az amerikai jelenlétet és együttműködést – vagyis nem kizárólag Amerika alakította a viszonyokat.
Áttekintik, hogyan változott Amerika szerepe a régióban, különös tekintettel a közelmúlt katonai kivonulásaira, a szankciók eszközére és a hatalmi vákuumok mítoszára. Kiemelten foglalkoznak Irán helyzetével, vezetői utánpótlásával, belső viszonyaival és a térségben történő befolyásolási törekvéseivel.
A diskurzus végigvezeti a nézőt azon, hogy a régióban a különböző hatalmak és helyi szereplők miképp igyekeznek kezelni az instabilitást, hogyan változik az erőviszonyok képlete a helyi és globális tényezők fényében. Felteszi a kérdést: lehetséges-e valódi hatalmi vákuum a Közel-Keleten, vagy a helyi erők folyamatosan készen állnak a keletkező űr betöltésére?
