Az emberi tevékenységek, mint az élőhelyrombolás, a klímaváltozás és a növekvő vegyszerek használata következtében számos állatfaj szenved és hanyatlik. Ezek a globális problémák súlyosan érintik a migrációra támaszkodó madarakat, halakat, és még olyan ikonikus fajokat is, mint a jegesmedvék.
Mégis, néhány állatfaj képes volt alkalmazkodni vagy akár gyarapodni a megváltozott körülmények között. Az Anna-kolibrik például meglepő módon a városi környezetekben érzik jól magukat, alkalmazkodva az emberek által létrehozott táplálékforrásokhoz. Hosszabb csőrük és a humán jelenléthez való viszonyuk megkönnyíti számukra, hogy boldoguljanak, miközben más rokonfajaik csökkenő számban fordulnak elő.
A melegedő vizek negatívan hatnak a legtöbb vándorló halfajra, de az atlanti hering gyorsabban és hosszabb ideig ívik, ezzel alkalmazkodva az új körülményekhez. Egyes lepkefajok is képesek túlélni az intenzív éghajlati változásokat felnőttként telelve, hosszabb szárnyakkal és változatos tápnövényekkel.
A sarkvidéki Svalbard rénszarvasok populációja is emelkedik. Ezek az állatok étrendváltással, több testzsír felhalmozásával és a gyorsan változó környezet kihasználásával alkalmazkodnak. Az antarktiszi Gentoo pingvinek pedig azáltal válnak túlélőkké, hogy általános étrendjük és az egymástól izolált populációkból fakadó gyors alkalmazkodóképességük segíti őket a drasztikusan csökkenő jégborítás ellenére is.
A bemutatott példák közös pontja, hogy e fajok különleges tulajdonságaik, viselkedésük vagy éppen az emberhez való közelségük révén nemcsak átvészelik, de akár ki is használják az általunk teremtett „pokolvidék” lehetőségeit. Felmerül azonban a kérdés: ha csak néhány faj képes a túlélésre, mit jelent ez bolygónk élővilága számára a jövőben?
