Három kínai kutatólabort lepleztek le, amelyek tömegesen használtak csaló fiókokat azért, hogy kifinomult AI modellek – elsősorban Claude – képességeit lemásolják. Ezzel nemcsak a kínai-amerikai „hidegháborús” keret kerül a középpontba, hanem az is, hogy az AI fejlesztések területén miért jelenik meg ekkora ösztönzőerő az illegális tudáskinyerésre.
A mesterséges intelligencia fejlesztésében az úgynevezett „desztilláció” módszere túllép a klasszikus kémkedésen: egyes laborok nagyszabású, automatizált kérdezz-felelek szimulációk során nyerik ki a legkorszerűbb modellek belső működésére utaló mintázatokat. Ezek alapján saját, hasonló, de szűkebb képességű modelleket építenek, amelyek azonban a valóban áttörő rendszerek általánosságát nem tudják elérni.
Felszínre kerül, hogyan válnak az információ-gazdaságtan törvényei az AI-pirátia és -innováció elsődleges mozgatórugóivá: a fejlett laborokban hónapokon át zajló, milliárd dolláros fejlesztés eredménye töredékáron lemásolható, mindez kikerüli a fizikai korlátokat, és új, ipari méretű versengéshez vezet az amerikai és az ázsiai szereplők – sőt, más régiók – között egyaránt.
A beszámoló újraértelmezi az AI „hidegháborús” narratíváját, és helyette egyfajta digitális nyomáskülönbséget hangsúlyoz, ahol a tudás áramlása megállíthatatlan, a szabályozás, védelmi rendszerek pedig csak időnyerést adnak. A szerző izgalmas kérdéseket vet fel: hogyan változnak az AI modellek valódi képességei a desztilláció során? Mennyire mérhetők ezek a különbségek, és mi az, ami a jelenlegi értékelési rendszereken kívül esik?
