Az emberiség egyik legnagyobb matematikai problémája kerül középpontba: a Navier-Stokes-egyenlet, amelynek viselkedése még ma is számos megválaszolatlan kérdést rejt magában. Kiderül, vajon egy nyugodt, sima folyadék képes-e kaotikus, végtelenül gyors állapotba kerülni véges idő alatt – és ha igen, akkor megbízhatóak maradnak-e az alapvető egyenletek?
A téma aktualitását az adja, hogy az OpenAI egy belső mesterséges intelligencia rendszere állítólag eredeti, formálisan ellenőrzött bizonyítást talált a kérdésre – ráadásul mindössze néhány nap leforgása alatt, több tízezer AI-ügynök együttműködésével, egy sor automatizált üzenetváltás keretében.
Ugyanakkor a történet összetettebbé válik, amikor kiderül, hogy két matematikus – Tristan Buckmaster és Eleven El Bogui – saját, évekig tartó munkája nyomán, nagyon hasonló, ritka megközelítéssel már éppen publikálni készült új eredményeket, amikor az OpenAI bejelentése napvilágot látott. Felmerül tehát az etikai és szakmai kérdés: hogyan biztosítható, hogy egy AI-rendszer nem fér hozzá privát kutatásokhoz – és egyáltalán, hol húzható meg a határ saját és gépi eredmények között?
Buckmaster és társai vádjai szerint az OpenAI a saját kutatásukhoz hasonló úton járt, sőt, együttműködési lehetőséget vagy közös publikációt is felkínáltak nekik, miközben kérdések merültek fel a mesterséges intelligencia átláthatóságával és etikájával kapcsolatban. Eddig senki sem adott egyértelmű választ arra, hogy valóban történt-e jogosulatlan hozzáférés bizalmas kutatási adatokhoz. Így a történet túlmutat a matematikai felfedezésen: a mesterséges intelligencia és az emberi alkotómunka jövőjét feszegeti.
