A professzor előadásának második részében betekintést nyerünk abba, hogy milyen kihívások és kérdések merülnek fel, amikor a mesterséges intelligencia és az agykutatás határán működő számítógépeket próbálunk építeni. Megismerhetjük, hogy már az 1800-as években Ada Lovelace is gondolkodott az idegrendszer matematikai leírásán, és később Alan Turing is foglalkozott azzal a kérdéssel, gondolkodhatnak-e gépek.
Furber professzor a Manchesterben végzett kutatásaiból indul ki: hogyan segítheti a korszerű számítógépes technológia az agy működésének megértését, illetve hogyan vihetünk át biológiai inspirációt új számítógépek fejlesztésébe. Izgalmas kérdéseket vet fel a neuronok, az agykéreg és az idegi hálózatok szerkezetéről, valamint arról, milyen elveken alapulnak a mesterséges neurális hálók.
Az előadás bemutatja a SpiNNaker számítógépes agymodellt, amelyben egyedülálló cél volt, hogy egy gépben akár egymillió ARM processzort működtessenek együtt, biológiai időskálán. Részleteket tudhatunk meg a hardveres és szoftveres összefüggésekről, a modellezési elvekről és a gép működéséről. Nem maradnak el a filozófiai kérdések sem: vajon egy gép elérhet-e tudatosságot, és mi különbözteti meg az élő agyat a szilícium-alapúaktól?
A záró rész érinti a Moore-törvény elmúlt 40 évét, a csipgyártás fizikai határait és a jövőbeli technológiai kilátásokat is. Megismerkedhetünk az elektronika fejlődésének elképesztő számaival, és felvetődik: merre tart a mesterséges agyépítés és az informatika, ha egyszer elérjük a jelenlegi technológiai határokat?
