Világviszonylatban is kiemelkedő, hogy az elektromossághoz nem jutó emberek túlnyomó többsége egyetlen kontinensen, Afrikában él. A GDP növekedése és az áramfogyasztás közötti szoros kapcsolat miatt ez a helyzet nem csupán kényelmi kérdés, hanem alapvető akadály az önálló gazdasági fejlődés és az egészségügyi, oktatási szolgáltatások útjában is áll.
Az iparosodás történetében végig meghatározó volt a bőséges energiaellátás – Európától Ázsián át az Egyesült Államokig – ám Afrikának, hiába rendelkezik rengeteg természeti erőforrással, máig nincs része hasonló ipari forradalomban. Bár a kontinens jelentős napenergia-, vízenergia- és ásványkincstartalékokkal bír, az infrastruktúra elmaradottsága és a tőkehiány komoly gátakat állít a fejlődés elé.
Komoly befektetésekre lenne szükség, ugyanakkor a politikai instabilitás, a korrupció és a magas hitelkamatok elrettentik a potenciális befektetőket. E problémák mellett is akadt példa bátor lépésekre, ilyen az etióp Grand Ethiopian Renaissance Dam, amely nemcsak az országot, de régiós szinten is új korszakot hozhat az energiapiacra.
Sok helyen a lakosság és a vállalkozások alternatív megoldásokkal próbálják áthidalni az ellátási nehézségeket: nagy cégek saját naperőműveket vagy LNG-ellátást szerveznek, míg a lakosság és kisebb cégek számára csak költséges és kevéssé versenyképes dízelgenerátorok maradnak. Ilyen helyzetben felértékelődik a decentralizált zöld megoldások szerepe, főként a mini hálózatok és a napenergia, amelyek előretörését a nemzetközi programok is igyekeznek elősegíteni.
A szakmai vita középpontjában áll, mennyire indokolt kizárólag környezetbarát technológiákra összpontosítani, miközben Afrika országai szerint a gyors felzárkózáshoz minden lehetséges, akár fosszilis forrást is be kellene vetni. A kontinens energetikai fejlődése így világszintű hatásokkal is jár: nemcsak az ipar fejlődéséről, de a társadalom stabilitásáról és a migrációs folyamatokról is szó van.
