A régi, analóg hanghívásokat továbbító rézvezetékek évtizedekig meghatározták a távközlési infrastruktúrát világszerte. Az 1990-es években hirtelen nagy igény támadt a modern, szélessávú internet-hozzáférésre, azonban a legtöbb háztartásban csak ezek a régi vezetékek álltak rendelkezésre.
Az ADSL-technológia forradalmi áttörést jelentett: képes volt akár millió bitnyi adatot továbbítani másodpercenként ezeken a hagyományos telefonvonalakon, jelentős hálózatfejlesztés nélkül. Mindez egy szokatlannak tűnő technikai megoldásnak köszönhető: a letöltési és feltöltési irányokat különböző arányban kezelték, kihasználva a háztartások és központok közötti eltérő viszonyokat a vezetékekben fellépő zavarok terén.
Az 1990-es évek nagy médiapiaci robbanása, főként a kábeltévé térnyerése és a videotartalmak iránti kereslet jelentős kihívások elé állította a telekomcégeket. A technológiai versenyben többféle eljárás (például DMT, QAM, CAP) is született, melyek eltérő módon kódolták és juttatták célba a digitális információkat.
A videószolgáltatási álmok végül nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, de az internet szinte robbanásszerű terjedése új és meghatározó terepet adott az ADSL-nek. A szolgáltatás gyors piaci elterjedését globális céges összefogások és szabványosítási törekvések is segítették.
Olyan országokban, ahol a kábel vagy az optikai hálózatok kiépítése lassú vagy drága lett volna, az ADSL lett a szélessávú internet alapja, és máig milliók használják, még ha a fejlettebb technológiák folyamatosan át is veszik a helyét.
