Ebben a humoros, kötetlen társasági beszélgetésben egy baráti társaság különféle fiktív és valós karaktereket rangsorol változatos, abszurd kategóriák mentén egy úgynevezett tier listán. A játék lényege, hogy véletlenszerűen választanak karaktereket – például Waluigi, Chicken Joe, John Madden vagy akár hamisított történelmi figurák, rajzfilmhősök, reklámszereplők –, majd kisorsolt szempontok alapján értékelik őket: ki lenne a legjobb politikus, melyikük lenne a legjobb terapeuta, vagy például ki boldogulna a legjobban egy reneszánsz vásár előadójaként.
A beszélgetésben a résztvevők gyakran humorral, iróniával közelítenek a karakterek tulajdonságaihoz: nem ritka, hogy a döntéseiket többször is megindokolják, megnehezítve ezzel a végső rangsort. Felmerülnek morális, abszurditásig vitt kérdések, mint hogy vajon egy zöldségfeltaláló milyen politikai karriert futhatna be, vagy hogy egy csokoládé reklámmal foglalkozó M&M figura milyen veszélyeket jelentene a kutyákra nézve.
Több alkalommal szólnak karakterek „vibes”-áról, hogy ki lehetne véletlenül bérgyilkos, és kit tartanak titkos „alvó nagymenőnek”. Miközben újabb és újabb karaktereket és attribútumokat dobnak be, a beszélgetés átalakul egyfajta abszurd, de kreatív karakterelemzéssé, amely ízek és emlékek mentén, nosztalgiával és popkulturális utalásokkal terhelt.
A játék egyik fő érdekessége, hogy szinte minden értékelésnél felvetődik: mit is jelent valójában az adott kategória („Mitől lesz valaki jó terapeuta?” „Mi számít jó prankszernek?”). Így a résztvevők folyamatosan újraértelmezik a szabályokat és a karakterek értelmét is – miközben a humor és az önreflexió végig meghatározó marad.
