Az ezredforduló környékén a digitális adatállományok robbanásszerű növekedése komoly kihívást jelentett a számítógép-felhasználók számára. Az ekkor megszokott, hierarchikus fájlrendszerek, mint az NTFS vagy a FAT32, egyre nehezebben tudták kezelni a dokumentumok, képek és e-mailek óriási mennyiségét.
Az információk összefüggéseinek felfedezése, a könnyebb kereshetőség iránti igény, valamint az adatok összekapcsolása mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Microsoft ambiciózus fejlesztésbe kezdjen: a WinFS projektbe. Ez a rendszer azt ígérte, hogy a hagyományos fájlrendszert egy, a relációs adatbázisok intelligenciájával ötvöző megoldás váltja fel, ahol minden egyes fájl kapcsolatokkal, metaadatokkal és strukturált leírással bővül.
A WinFS tervei között szerepelt az adatok közötti kapcsolatok automatikus felismerése, metaadatokra épülő keresések megvalósítása, valamint egy olyan egységes adatkezelési séma, amely a dokumentumokat, képeket, leveleket és akár névjegyeket is összekapcsolja. A koncepcióban fontos szerepet kapott az XML-alapú meghatározás, amely az adatok rugalmas tárolását és alkalmazások közötti megosztását tette lehetővé.
Az előremutató elképzelések ellenére azonban komoly technológiai kihívások merültek fel, főként a hardverigények és a teljesítményproblémák miatt. Vajon mik lehettek a fő akadályok, amelyek egy ennyire ígéretes projektet végül megingattak? Hogyan hatott a WinFS sorsa a későbbi fejlesztésekre, és mi maradt meg a víziójából a mai rendszerekben?
