Egy különleges, kevéssé ismert optimalizációs eljárást mutat be a Microsoft technikatörténetéből, amely a fejlesztők számára láthatatlanul formálta a végső szoftverbinarit. A szerző személyes tapasztalatait idézi fel a Windows 95 és NT4 fejlesztési időszakából, amikor a hardveres korlátok miatt minden megabájt memóriának jelentősége volt.
Kiderül, hogy a hagyományos fordító és linkelési folyamat után egy belső eszköz, a BBT (Binary Basic Block Tools), komplett végrehajtási profilok felhasználásával átrendezte a programot annak érdekében, hogy a gyakran végrehajtott kódrészek fizikailag is közel kerüljenek egymáshoz a memóriában. Ez a lépés jelentősen csökkentette az ún. working set méretét, gyorsabb indulást és élénkebb felhasználói élményt eredményezett nap mint nap, miközben a felhasználók ebből semmit nem érzékeltek – csak érezhették a szoftver jobb válaszkészségét.
Az epizódban szó esik arról, hogyan segített a BBT a Windows és Office szoftverek óriási terhelései mellett is a memóriával való hatékonyabb gazdálkodásban, és hogyan alakította ez a gondolkodás az optimalizáció kultúráját a modern fejlesztőeszközökig bezárólag. Felmerül a kérdés, milyen szerepet játszik a program végső fizikai elrendezése a felhasználói élményben, illetve milyen új kihívásokat jelent ma a bonyolultabb szoftverek és hardverek világában ugyanez a probléma.
