Az emberiség üzenetét hordozó űrszondák hosszú és kalandos utat tettek meg a Naprendszeren túli térségbe. A Voyager-küldetés keretében először jutottak ember által készített eszközök a csillagközi térbe, miközben olyan világokat fedeztek fel, amilyenekről korábban senki sem álmodott.
A Jupiter felé tartva az űrszondák fantasztikus képeket továbbítottak, részleteket fedve fel a bolygó viharairól. Egy váratlan felfedezés során kiderült, hogy az Io holdon hatalmas vulkánkitörések zajlanak – ez volt az első ilyen megfigyelés a Földön kívül.
A Jupiter hatalmas mágneses tere komoly veszélyt jelent az űrhajók számára, hiszen extrém sugárzás övezi, amely gyorsan károsíthatja a fedélzeti rendszereket. Az ebből eredő nehézségek újabb kérdéseket vetnek fel: hogyan képesek a szondák mégis közel kerülni a bolygóhoz, és milyen interakcióban állnak vele a holdjai?
Az utóbbi években a Juno szonda feladata éppen ilyen titkok feltárása volt. Mérései alapján a Jupiterhez közeli holdak – különösen az Io – kulcsszerepet játszanak a bolygó auróráinak kialakulásában. Az ehhez kapcsolódó sugárzási adatok újfajta képet nyújtanak a planetáris rendszerek működéséről.
Távolabb, a Cassini-küldetés a Szaturnuszt vette célba. A szonda pályára állítása és a „gyűrűs bolygó” titokzatos gyűrűinek vizsgálata számos meglepetést hozott. Felmerül a kérdés: milyen folyamatok szabályozzák a gyűrűk és holdak keletkezését, és miként változtatja mindezt egy bolygó gravitációs tere?
