A Balti-tenger közepén fekvő Gotland szigetén a 20. század elején megdöbbentő régészeti lelet került elő: a visbyi csata tömegsírjai, ahol több száz, páncélban temetett csontváz pihent évszázadok óta érintetlenül. A helyszínen egyedülállóan részletes bizonyíték maradt fenn a középkori hadviselésről, hiszen az elhunytak maradványai és felszereléseik együtt konzerválódtak.
Az archeológusok és csatatörténészek nem csupán a sírokat vizsgálják, hanem kísérleti tesztekkel igyekeznek feltárni, milyen fegyverek és támadások okozhatták a különösen borzalmas, ám rejtélyes sérüléseket. Kiemelt figyelem irányul azokra a szúrt, négyzet alakú sebekre, amelyeket egy koponyán fedeztek fel. A szakértők különféle fegyverekkel és fegyvermásolatokkal rekonstrukciós teszteket végeznek, hogy rájöjjenek, pontosan milyen fegyver járhatott el ilyen pusztítóan.
Az eddig feltárt csontvázak többsége védtelen milicisták maradványa, akik szembeszálltak a sokkal szervezettebb dán hadsereggel 1361-ben. A korabeli védők páncélzata, felszerelése és a testeken található sebesülések mind hozzájárulnak a csata valódi menetéről, a résztvevők végső perceiről szóló tudásunkhoz. Felmerül a kérdés, milyen szerepet játszottak a csatatéren a különleges, félelmetes fegyverek, például a szöges buzogány vagy a harci bárd, és mennyire céltudatosan alkalmazták őket ezek a középkori harcosok.
További izgalmas részletekre derül fény a páncélokon átjutó sérülésekről, a hegyezett fegyverek által okozott törésekről, valamint a 3D-s koponyavizsgálatok elemzéséről. Mindez arra ösztönzi a kutatókat, hogy mélyebben megértsék a középkori csaták pszichológiai és anatómiai brutalitását, valamint a félelem szerepét a hadviselésben.
