Képzeljünk el egy felhőkarcolót, amely szinte olyan magas, mint az Empire State Building, de rendkívül vékony, és minden emeleten csak egyetlen lakás található. Ezek az épületek már nem a hagyományos magasházakat idézik, hanem a mérnöki teljesítmény és a gazdasági érdekek különleges találkozását, ahol a négyzetméterek számításán túl az új gazdasági és társadalmi elvárások dominálnak.
A Merano Tower, a világ egyik legvékonyabb felhőkarcolója, csak az egyik résztvevője annak a globális versenynek, amelyben ma már nem a magasság, hanem az egyediség, a látványosság és a presztízs a döntő tényező. Végtelen panorámák, különleges szerkezeti kihívások, vagy akár áttetsző medencék – minden azon múlik, hogyan lehet a leggazdagabb vevőkört lenyűgözni és meggyőzni, hogy egyetlen lakóegység miatt megéri ekkora beruházásba vágni.
A történet New Yorkban kezdődik, ahol olyan szuperkarcsú tornyok, mint a 432 Park Avenue, lenyűgöző méretarányukkal új kategóriát teremtettek a luxusingatlan-piacon. Itt a lakások nem átlagembereknek, hanem a globális elitnek készülnek, akik számára a presztízs, a panoráma és a vagyonbiztonság mindennél többet ér. Ezek a házak a pénzügyi világ elképesztő mozgásait is lekövetik: elég néhány eladás ahhoz, hogy egy egész projekt megtérüljön.
A mérnöki kihívások is egyre nagyobbak: hogyan lehet megakadályozni, hogy ezek a hajszálvékony épületek a szélben elhajoljanak vagy akár kettétörjenek? Olyan rendszerek és anyagok jelennek meg, mint a finoman hangolt tömegdamperek, többmagos vasbeton szerkezetek, vagy a speciális acélburkolatok, amelyek még a sivatagi klímában is komfortos lakókörnyezetet teremtenek.
A két világváros, New York és Dubaj, más-más szabályozási környezettel és piaci szereplőkkel, mégis hasonlóan törekszik az extravagáns, minden mástól eltérő toronylakások megalkotására. A kérdés csak az: meddig tarthat ez a technológiai és pénzügyi verseny, és mennyire változtatja meg a városok arculatát?
