Benny Safdie, a ‘The Smashing Machine’ rendezője betekintést enged abba, hogyan törekedett a valóság újraalkotására a film egyes jeleneteiben. Megosztja gondolatait arról, miként lehet egy terápiás módszerhez hasonlóan, a múlt eseményeiről szóló beszélgetésekkel új jelentéseket teremteni a filmes ábrázolásban.
Részletesen ismerteti, milyen kameraállásokat és objektíveket választott a jelenet hitelessége érdekében, valamint mennyire fontosnak tartja a szereplők testbeszédét és az apró részleteket – például a valósághű sminket és kellékeket –, hogy a néző ténylegesen a jelenetben érezze magát. Kiemeli a színészi játék szerepét és a szubtextus jelentőségét is, amikor a felszínen látszólag egyszerű dialógusok mélyebb rétegeit közelíti meg.
Vajon hogyan lehet megmutatni egy sportoló belső küzdelmeit úgy, hogy a közönség is átérezze azokat a feszültségeket, amelyek a győzelem és a vereség pillanataiban rejtőznek? Milyen eszközökkel lehet érzékeltetni egy kapcsolat törékenységét, vagy azt, amikor valaki látszólag könnyedén viselkedik, miközben valójában súlyos érzelmeket él át? A jelenetben felmerül az is, hogy a sport közösségében milyen sajátos kapcsolatok, barátságok és ellentétek bontakoznak ki, és hogyan lehet ezeket filmre vinni.
