1912. április 14-én éjszaka a Titanic, a kor legnagyobb hajója, vakítóan nyugodt időjárásban halad át az Atlanti-óceánon. Az utasok a hajó luxusában töltik idejüket, miközben a személyzet folyamatosan figyeli a jég veszélyét—ám az általános hozzáállásban ekkor még nincsenek igazán komoly aggodalmak a jéghegyek miatt.
Az idő előrehaladtával az éjszaka hidege és az északi áramlatok kihívásai egyre inkább érzékelhetővé válnak, és felmerül a kérdés: vajon a korabeli hajózási szokások, biztonsági szabályok és a technológia tényleg képesek-e megelőzni egy tragédiát? Egy váratlan jéghatár, a látási viszonyokat befolyásoló légköri fénytörés, valamint kulcsfontosságú eszközök hiánya—például távcső—a veszélyes helyzethez vezetnek.
A fedélzeti pánik, az utasok reakciói és a társadalmi különbségek mind hozzájárulnak a dráma fokozódásához. Vajon miért hangzottak el a téves koordináták, hogyan reagáltak a közelben tartózkodó hajók a vészjelzésekre, és miként befolyásolta mindez a mentés esélyeit? A híres mentőcsónak-mítoszok, a személyzet döntései és a legénység hősiessége mind olyan kérdések, amelyek mélyebben árnyalják a Titanic utolsó óráiról alkotott képet.
Érdekességek tárulnak fel a főszereplők – például a kapitány, a tervező és a tulajdonos – személyes dilemmáiról és választásairól. Ezek a percekre lebontott események lenyűgöző betekintést engednek egy már ismert tragédiába, új nézőpontokat kínálva arra, hogyan láncolódnak össze a rossz döntések és a végzetes véletlenek egy hihetetlenül balszerencsés éjszaka során.
