Kéklő csík szeli át az egyiptomi sivatagot: a Szuezi-csatorna, amely a világkereskedelem egyik legnagyobb mérnöki csodája. Több mint 190 kilométeren ível át, Afrika és Ázsia között, összekötve a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel, radikálisan lerövidítve a hajózási útvonalakat.
Az óriáshajókkal teli vízi út évszázadokon átívelő technikai kihívásokkal küzdött. A történet visszanyúlik a 19. századi iparosodás korába, amikor gyakorlatilag a semmiből, embertelen körülmények között és több tízezer munkás életét követelve kezdték meg az ásatást. Kulcskérdés volt, miként tudják kezelni a nagy mennyiségű kitermelt anyagot, hogyan tudnak vizet juttatni a munkaerő számára a sivatagba, vagy hogy hogyan alkalmazkodtak a mérnökök a helyszín egyedi geológiai viszonyaihoz.
Az évek során a csatorna folyamatosan fejlődött. A gépek és technológiák fejlődésének köszönhetően – például a vágófejes kotróhajók megjelenésével – a földmunka és karbantartás gyorsabb és hatékonyabb lett. De még a modern időkben is számos új kihívással kellett szembenézni: a hajók egyre nagyobbak lettek, a csatorna pedig szűknek bizonyult. Látványos megoldásokat kerestek a forgalom növelésére, például egy további vízi út kiásásával, amely lehetővé tette a kétirányú hajózást.
Az óriásprojekt finanszírozását főként az egyiptomi lakosság oldotta meg, példátlan összefogással. A technikai bravúrok mellett a történet sötétebb oldalára is fény derül, mint például a kényszermunka vagy a háborús események, amelyek időnként teljesen leállították a kereskedelmet. A jelenben a csatorna üzemeltetése számtalan szabályozás, fejlesztés és képzés eredménye; a hatalmas hajók navigálását például szimulátortavakon gyakorló pilótákkal biztosítják.
A történet lenyűgöző perspektívát ad arra, miként lehet egyetlen mérnöki alkotással egész kontinensek gazdaságát és a világtörténelem menetét befolyásolni. A Szuezi-csatorna története a folyamatos fejlődés és küzdelem példája, amely ma is kihívások és újabb fejlesztések előtt áll.
