Különféle gyűjtők körében egyre gyakrabban vetődnek fel kérdések a szilikonfigurák tartósságáról, különösen azok festékrétegének sérülékenységéről és hosszú távú befektetési értékükről. Az utóbbi időben néhány gyártó hivatalos állásfoglalásban reagált ezekre az aggodalmakra, például az InArt, amely részletesen ismertette, milyen anyagokat használnak, és miért cserélték a korábban tervezett orvosi szilikont platinaszilikonra.
A közösségben számos vélemény és tapasztalat kering arról, hogy a különböző típusú szilikonok festése mennyire bírja a mindennapi körülményeket: egyesek szerint évekig észrevehető probléma nélkül díszítik gyűjteményüket, mások viszont elbizonytalanodtak, miután a gyártók most először ismerték el az anyag hibáit. Felmerül a kérdés, hogy valóban garantálható-e egy szilikon szobor hosszú élettartama, különösen ha a gyűjtők gyakran mozgatják vagy nyomkodják a figurák különböző részeit.
A beszélgetés során egyes résztvevők saját tapasztalataikat osztják meg arról, hogy a különféle márkák – például J&D vagy Infinity – mennyire különböző szilikonokat használnak, mennyire kemény vagy puha ezek anyaga, és hogyan viselkednek ezek a termékek az évek során. Mindez elvezet a hasonló anyagokkal dolgozó más művészeti ágak, illetve a hagyományosabb szoboranyagot választó gyártók stratégiáinak vizsgálatához is.
Nem csupán az anyag minősége, hanem a gyártói kommunikáció is vita tárgya: számos gyűjtőben felmerül a gyanú, vajon mennyire megbízhatók a gyártói állítások a szilikonfajtákról és azok tartósságáról. A közös gondolkodásban felmerülnek ötletek különböző „házi kísérletekre”, hogy függetlenül felmérjék, mire képesek ezek az anyagok a gyakorlatban, például hogyan reagálnak vízre, hőre, mechanikai hatásra.
Végül a diskurzusban előkerül a kérdés: milyen elvárásokat támasztanak a gyűjtők, ha sok pénzt költenek ilyen típusú befektetésekre? Érdemes-e hosszú távra tervezni, vagy elfogadni, hogy a szilikonfigurák élettartama és megbízhatósága még nem teljesen ismert?
