A modern technológiával készült hamis órák már olyan szintet értek el, hogy pusztán ránézéssel vagy rutinvizsgálatokkal szinte lehetetlen megkülönböztetni őket az eredeti svájci modellektől. Hiába a luxusmárkák híres precizitása, a kínai műhelyek CNC gépei és ipari szkennerei teljesen új szintre emelték a klónozást.
Az utóbbi évtizedben a svájci óragyártók – részben saját döntéseik révén – átruházták tudásuk és gyártásuk egy részét ázsiai beszállítókra. Ezek a cégek nemcsak alkatrészeket szállítanak, hanem gyakorlatilag a gyártástechnológia minden trükkjét elsajátították, amelyet most a luxusórák másolására fordítanak.
Miközben tovább nő az úgynevezett „super clone” órák minősége, a neves márkák és a másodlagos piac szereplői egyre nagyobb bizonytalansággal szembesülnek. Bizalmatlanság alakul ki az eredetiség körül, mivel még a szakértők is gyakran csak speciális eszközökkel vagy a gyári szervizben tudják megállapítani egy óra valódi mivoltát.
Érdekes kérdések merülnek fel: Mennyit ér ma valójában egy svájci luxusóra, ha közel azonos fizikai minőséget tudnak biztosítani a hamisítók? Mit jelent a kézművesség fogalma abban a világban, ahol mindenki hozzáférhet a csúcstechnológiához? Mi történik, ha a márkák által gondosan őrzött presztízs mögötti minőségi és exkluzivitási előny elmosódik, és az árakat valójában inkább a marketing, mintsem a gyártás határozza meg?
