Az esemény egy kerekasztal-beszélgetés keretében mutatja be öt elismert The New Yorker újságíró – Ian Parker, Kelefa Sanneh, Larissa MacFarquhar, Rebecca Mead és Michael Schulman – gondolatait a portréinterjú művészetéről. A moderátor, Daniel Zalewski kiemeli, milyen izgalmas feszültség rejlik abban, amikor a szerző – hasonlóan a festőművészhez – személyesen formálja a portré alanyát.
A diskurzus során a résztvevők megosztják, hogyan tudják újszerűen és klisémentesen bemutatni az alanyaikat, miközben azt is elemzik, mennyire fontos a szubjektivitás, az empátia és a részletes megfigyelés. Felmerül, hogyan érdemes viszonyulni a korábbi publikációkhoz, mennyit kell tudni az interjúalanyról előre, és mikor hasznos színlelni a tudatlanságot, hogy frissebb válaszokra sarkallják a beszélgetőpartnerüket.
Szó esik az interjúfolyamat dinamikájáról: a többszöri találkozások jelentőségéről, a személyes kapcsolat kialakulásáról, a bonyolult, néha barátságos, néha feszült viszonyokról. A résztvevők konkrét példákkal is illusztrálják, hogy egy-egy helyzet – például váratlan viselkedés egy jégkorongmérkőzésen, vagy egy híres rendező bosszúsága egy kritikán – mennyire gazdagíthatja vagy bonyolíthatja a portré elkészítését.
Felmerülnek etikai és módszertani kérdések is: hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt az újságíró saját szubjektív véleménye, az alany önképe és a közönség elvárásai között; milyen technikákat alkalmaznak a nehezebb kérdések felvetésére, illetve hogyan működik a bizalomépítés az ismert és kevésbé ismert személyiségek esetében. Több történet szóba kerül a riportalany és a közvetlen környezete interakciójáról, illetve az első és harmadik személyű narrációk hangsúlyának variálásáról is.
Összességében a panel izgalmas kérdések sorát vezeti fel: hogyan lehet igazán újat mondani egy ismert szereplőről? Melyek a hatékony profilírás titkai? Hogyan változtat a közösségi média és a digitális világ a portrékészítés folyamatán és fogadtatásán? Mennyiben érvényesül a szerző saját stílusa a „háború a klisék ellen” közepette?
