Az ikonikus PlayStation-franchise-ok mögött gyakran kevésbé dicső döntések húzódnak, amelyek célja elsősorban a profit maximalizálása. A bemutatott példák között szerepelnek újra kiadott vagy átdolgozott játékok, amelyek valódi tartalmi újítások nélkül kerülnek újra piacra, jelentősen megnövelt áron. Ezek az újrakiadások gyakran váltanak ki kritikát a rajongók körében, különösen, ha a változások minimálisak, vagy a fejlesztés nem az eredeti készítők nevéhez fűződik.
Felvetődik a kérdés, mennyire szolgálják ki a játékosok igényeit a rendszeresen növekvő online szolgáltatási díjak, illetve az előfizetéses konstrukciók árazása. Az ilyen jellegű áremelések mögött gyakran nem áll valódi szolgáltatásbővítés, mégis jelentős többletköltséget jelentenek a felhasználóknak.
A gazdasági megfontolások mögött olykor kreatív próbálkozások is megbújnak, mint például a PlayStation Allstars Battle Royale vagy a PlayStation Home. Ezek a projektek több szempontból is tanulságosak: hol az ötlettelenség, hol a túlzott hangsúly a keresztpromóciókon és mikrotranzakciókon mutatkozik meg. Mindez felveti a kérdést: mennyire lehet egyensúlyozni a közösségépítő innovációt és a pénzügyi érdekeket?
Dilemmák fogalmazódnak meg a platformon kínált digitális tartalmak felfedezhetőségével vagy a hardverhez (pl. memóriakártyák) kötött kizárólagossággal kapcsolatban is, amelyek döntően határozták meg egyes eszközök életciklusát. Külön figyelmet kapnak azok az esetek is, amikor a közösségek által fejlesztett tartalmak egyik napról a másikra elérhetetlenné válnak a szolgáltatások és a szerverek leállítása miatt.
Végül említésre kerül a Sony élő szolgáltatásalapú játékokba fektetett hatalmas erőforrása, amely azonban egyelőre ritkán hozta meg a várt sikert. Az ezzel járó kockázatok és a játékosbázis elvárásaitól való eltávolodás újabb kérdéseket vetnek fel arról, milyen irányban fejlődhetnek a jövő Sony-játékai.
