Mélyen a PlayStation 2 alaplapjában egy olyan chip található, amelyről a legtöbben sosem hallottak: a Mechacon. Ez az alkatrész nemcsak a lemezmeghajtó mechanika vezérléséért felelős, hanem a konzol legfontosabb védelmi vonala is, hiszen minden egyes indításkor és lemezbehelyezéskor ő dönti el, hogy az adott adathordozó, memóriakártya vagy futtatni kívánt program valódi és hiteles-e.
A chip működésének részletei igen összetettek: saját autonóm processzorként, a fő BIOS-tól függetlenül végzi az ellenőrzéseket, és még a BIOS fizikai eltávolítása esetén is tovább dolgozik. Ez jelentős kihívást jelentett a modchipek fejlesztőinek, akiknek bonyolult megoldásokkal kellett becsapniuk a rendszert, csupán azért, hogy egy-egy idegen lemez is engedélyt kapjon a futásra.
Az évek során a Mechacon két fő generációját különböztethetjük meg: az első, zárt programozású chipet, illetve a második, „Dragon” névre keresztelt változatot. Ez utóbbiban már lehetőség nyílt firmware-frissítésre, amivel a Sony spórolni szeretett volna a gyártási költségeken – azonban ezzel a módosítással olyan sebezhetőségek jelentek meg, amelyek végül a konzol teljes védelmi rendszerének feltöréséhez vezettek.
Külön érdekesség, hogy a „Dragon” Mechacon frissítéseit a Sony titkosította, de az ezekhez használt, akkoriban még erősnek számító 56 bites DES kulcsot a modern technológiával már könnyen meg lehetett törni. A szoftveres exploitok idővel lehetővé tették a chip konfigurációinak mély módosítását – így például ki lehetett iktatni a régiózárat vagy tetszőleges lemezeket lehetett helyben futtatni, mindenféle hardveres módosítás nélkül. A támadás módszertana, a kapcsolódó eszközök és kutatók (mint Mariachan vagy a Mecca csapat) története mind izgalmas kérdéseket vet fel a hardverbiztonság és a feltörés világából.
