1856-ban a Németországban található Neander-völgy egyik barlangjában talált fosszíliák új fejezetet nyitottak az emberi történelem kutatásában. Az itt előkerült koponyacsontot és combcsontot először félreismerték, ám hamarosan világossá vált, hogy ezek egy eddig ismeretlen, ősi emberfajhoz, a Neander-völgyiekhez (Homo neanderthalensis) tartoztak.
Kezdetben a Neander-völgyieket elmaradott, erőtlen, majomszerű lényekként ábrázolták, akiket a modern emberek szorítottak ki. Később azonban a régészek több száz csontvázat és leletet tártak fel, amelyek alapján kiderült, hogy a Neander-völgyiek életmódja sokkal összetettebb volt a korábbi elképzeléseknél, és fizikailag még fejlettebbek is voltak bizonyos szempontból, mint a Homo sapiens.
A kutatók rengeteg izgalmas kérdést vetnek fel arról, hogy miként gondozták sérült társaikat, eltemették halottaikat vagy alkalmaztak természetes gyógynövényeket. Számos eszközt és művészi tárgyat készítettek, többek között ragasztóval összerakott fegyvereket, gyöngyöket, festett kagylókat, sőt, barlangrajzokat is hagytak hátra.
Ahogy a DNS-vizsgálatok előrehaladtak, egyértelművé vált, hogy a modern emberek és a Neander-völgyiek keveredtek, és ma is hordozzuk örökségük egy részét. A kutatások során újra és újra felmerül, mennyire voltak különbözőek és mennyire hasonlóak hozzánk, valamint milyen szerepet játszottak eltűnésükben a környezeti tényezők, az interakciók vagy egyszerűen a beolvadás.
