Az emberiség hosszú története során a mumifikáció nemcsak az ókori Egyiptomhoz kötődött, hanem sokféle kultúrában, a Föld legkülönbözőbb területein is kialakult, egymástól eltérő technikákkal. Meglepő módon a természet is képes volt elvégezni ezt a feladatot: száraz sivatagok, hideg hegyek vagy éppen sóbányák is hozzájárulhattak a testek tökéletes épségben maradásához.
Bepillantást nyerhetünk abba, hogyan hozott létre a véletlen vagy az emberi találékonyság múmiákat a világ minden táján. Kutatók vizsgálták például az iráni sóbányák titokzatos leleteit, a dániai lápvizek elképesztő konzerváló hatását, sőt még modern korunk mumifikációs kísérleteit is.
A testrészek eltávolítása, különféle vegyi anyagok vagy speciális szertartások minden kultúrában másképpen jelentek meg. A perui Chinchorro nép, az egyiptomiak, japán buddhista szerzetesek, az alaszkai Aleut-szigetek lakói vagy a Fülöp-szigeteki Ibaloy törzs mind sajátos eljárásokat alkalmaztak. Néhány kultúrában maga az egyén is részt vett saját testének mumifikálásában.
A különféle módszerek, anyagok és hiedelmek mögött mindig ott rejtőzik a halálhoz, az emlékezéshez vagy a túlvilághoz fűződő különleges viszony. Miben más az európai vagy az amerikai mumifikáció? Hol jelent meg elsőként a szándékos testmegőrzés, és mit árul el mindez a társadalmak gondolkodásáról?
Végül kitér a modernkori megoldásokra is, ahol a tudományos célok és az anatómiai kutatás új fejezetet nyitottak a testek tartósításában. A múmiák tehát nemcsak a múlt relikviái, hanem kihívás, kérdés és inspiráció egyszerre, szerte a világon.
