Két különböző kontinensről származó friss események ugyanarra a problémára világítanak rá: a modern liberalizmus jelentős válságba kerülhet. Nagy-Britanniában egy vállalkozásbarát szocializmust hirdető politikus kerülhet hamarosan hatalomra, míg New Yorkban a demokrata szocialisták ötletesen fordítják át a tiltakozást tényleges politikai erővé. Feltűnő ugyanakkor, hogy az amerikai demokrata előválasztásokon kívül New Yorkon kívül mérsékeltebb erők is sikeresen szerepelnek, így a baloldal sem egységes.
Az elemzés szerint a liberalizmus két fő kudarcát emeli ki: az egyik a passzivitás, amikor a piac szabadságára hivatkozva tétlenül szemlélik a gazdasági vagy társadalmi problémákat. Megfigyelhető, hogy például egészségügyi vagy társadalmi válságokat gyakran kizárólag a környezeti körülményekre vezetnek vissza anélkül, hogy felelősséget vállalnának az egyén vagy a cégek szerepéért. Ezzel összefügg, hogy szabadságot csak egyéni felelősségvállalással együtt lehetne hitelesen képviselni.
A másik fő gond a státuszhoz való viszony. A liberalizmus eredetileg az öröklött előjogok és a hatalmi koncentráció ellen küzdött, de ma sokszor maga is az elit és a megmerevedett rétegek szimbólumává vált. Emiatt gyakran felmerül, hogy az önmagát meritokratikusnak mondó elit valójában újfajta arisztokráciát, előjogokat és zárt társadalmi rendszereket véd. Az iskolák, egyetemek és bürokráciák működése is gyakran ezt a problémát példázza.
Vita indul arról is, hogy a politikai hovatartozás mennyire határozza meg az emberek gazdasági érzékelését, szinte sportcsapat-szurkoláshoz hasonlítható törzsi hűségeket eredményezve. Felmerül annak a kérdése, hogy a túlságosan átpolitizált közhangulat mellett hogyan lehetséges valódi közösségeket vagy optimizmust teremteni, és hogy visszaszerezhető-e a liberalizmus eredeti, lázadó szelleme. Szóba kerül, miképpen lehetne visszaadni az egyéni felelősséget és lehetőséget mindenki számára, hogy tényleg a saját erejéből boldogulhasson, bármilyen nehézségeket is kell leküzdenie.
