1925 fontos mérföldkő volt a tudományos világkép számára: a klasszikus, determinisztikus szemlélet, amelyet Newton és Einstein uralt, új kihívások elé került. A századfordulón a fizikusok már sejtették, hogy az atomok és azok alkotóelemeinek viselkedése nem illeszkedik a megszokott szabályokba. Itt lép színre Werner Heisenberg, Max Born, Niels Bohr és később Erwin Schrödinger is, akik egészen újfajta kérdéseket tettek fel az anyag szerkezetéről.
A kutatók hamar ráébredtek, hogy a megfigyelések és mérések kulcsfontosságúak: a hangsúly egyre inkább azokra a mennyiségekre helyeződött, amelyeket közvetlenül meg tudtak figyelni. Heisenberg megkérdőjelezte az elektronpályák klasszikus elképzelését, és olyan matematikai rendszert dolgozott ki – a mátrixmechanikát –, amely az elektronállapotok közötti változásokat írta le. Eközben Schrödinger egy hullámmechanikai megközelítéssel próbálta a részecskék és hullámok kapcsolatát értelmezni.
Az új elméletek rámutattak, hogy megfigyelő nélkül az univerzum állapota nemcsak ismeretlen, de talán nem is létezik konkrétan. Felmerültek olyan kérdések is, mint: Mit jelent az, hogy valami létezik a mérések között? Létezik-e abszolút valóság, vagy minden a megfigyelőhöz kötött? És vajon tudományos megismerésünk korlátai mennyire véglegesek?
Az elhangzott tapasztalatok nemcsak az atomfizika, hanem a modern technológia fejlődéséhez is vezettek, ám a kvantummechanika legmélyebb jelentése még egy évszázaddal később is kérdéses. A videó bevezet az 1920-as évek tudományos gondolkodásába, és felvázolja, hogyan változott meg gyökeresen a világról alkotott képünk – miközben továbbra is számos rejtély merül fel az anyag, a tér, az idő és a valóság természetéről.
