Kutatók egy váratlan összefüggést fedeztek fel a klasszikus és a kvantumelmélet között, miközben megpróbáltak egységes matematikai formalizmust alkotni a sztochasztikus (valószínűségi) folyamatok és a kvantummechanika számára. Vizsgálatuk során rájöttek, hogy a Markov-feltétel — miszerint a jövő kimenetelei csak a jelenlegi állapottól függnek, nem a múlt teljes információjától — elhagyásával újfajta modellezés válik lehetővé.
A beszélgetés érinti az ehhez kapcsolódó történeti előzményeket és tudományos vitákat is, mint például Fritz Bopp, Hugh Everett, valamint a Bell-tétel kapcsán felmerült kérdéseket. Különös hangsúlyt kap, hogy korábban szinte senki sem próbálkozott nem-Markoviánus sztochasztikus folyamatokkal a kvantumelmélet leírásakor, és ez mennyire meghatározó lehetőséget kínál az elméletek alapjainak újragondolására.
Szóba kerül az „oszthatatlan” (indivisible) folyamatok fogalma, amely egy különleges, empirikusan megkülönböztethetetlen nem-Markoviánus viselkedést jelent. Ezek a modellek lehetővé teszik, hogy kevesebb feltétellel is előrejelzéseket készítsünk, anélkül, hogy szükségszerűen végtelen információhalmazt kellene megadnunk a rendszer történetéről. Ez a matematikai eszköz újszerű alkalmazásokat ígér nemcsak a fizika, de más területek — például pénzügy, biostatisztika, gépi tanulás — modelljeiben is.
Az elméleti összefüggések mellett felmerül a kérdés is: vajon ezek az új matematikai módszerek milyen gyakorlati jelentőséggel bírhatnak a tudományos kutatásban és a hétköznapi életben? A beszélgetés nyitva hagyja, hogy a kutatások jövője milyen irányokat vehet, illetve a kvantumelmélet és a klasszikus modellezés közti határ mennyire válhat elmosódottá.
