Az utóbbi években jelentősen megnőtt az amerikai fogyasztók körében a csődeljárások száma, amelyben a kiskereskedelmi hitelkártyák kiemelt szerepet kaptak. Az emelkedő adósságszintek mögött egyre szorosabb kapcsolat mutatható ki az áruhitelkártyák elterjedésével és az ezekhez társuló rejtett költségekkel.
Több nagy név, mint a Bread, a Synchrony vagy a Capital One, vesz részt ebben a hitelpiaci folyamatban. Ennél a típusú kártyánál a kamatlábak sokszor meghaladják a hagyományos kártyákét, akár 36%-ot is elérhetnek, ráadásul számos apró díj és költség is felütötte a fejét, mint például a papíralapú számlakivonat díja. Az átláthatóság hiánya miatt több vásárló nem is feltétlenül sejti, hogy pontosan mire szerződik.
Az új szabályozási törekvések és azok visszalépései is komoly kérdéseket vetnek fel. Vajon meddig fokozható a kamatok és díjak emelése? Milyen következményekkel jár mindez azokra, akik nem tudják időben visszafizetni a tartozásukat?
Sokakat megtévesztenek a kezdeti, nulla százalékos kamatozású időszakok is: ha valaki csak egy apró összeget is elfelejt kifizetni, utólag az egész vásárlásra vetített évekre szóló, jelentős kamatköltséget számolhatnak fel. Nem egy esetben a vásárlók véletlenül drágább, nem általános célú áruházi kártyákat kapnak kézhez, vagy biztosítási termékeket társítanak hozzájuk akaratukon kívül.
Folyamatosan nő azoknak a csődeseteknek a száma, amelyekhez közvetlenül áruházi hitelkártya-tartozás köthető. Felmerül a kérdés: ezek a kártyák tényleg nélkülözhetetlen eszközök a mindennapokban, vagy inkább a pénzügyi kiszolgáltatottság csapdájába taszítják a fogyasztókat?
