Az írás a kézi videojáték-konzolok hőskorából kiindulva világít rá arra, hogy a Nintendo 3DS és a PS Vita már a műfaj utolsó jelentősebb képviselői voltak. Ezzel szemben az eladások elmaradtak az elvárásoktól, főként az okostelefonok évtized eleji áttörése miatt. A szerző személyes emlékeket idéz fel a DS korszak kísérletező hardvermegoldásairól és arról, hogyan váltak az okostelefonok általános szórakoztató eszközökké.
Külön kitér a mobil játékok tömegének és minőségének változására, a régi dedikált eszközök és az egyszerű, de szórakoztató érintőképernyős alkalmazások harcára. Érdekes kérdésként merül fel, hogy szükség van-e ma is különálló játékeszközre, vagy elég az all-in-one okostelefon.
A hibrid konzolok, mint a Nintendo Switch vagy a Steam Deck, új megközelítést hoztak: otthoni és hordozható élményt egyesítenek. De vajon sikerül-e megtartaniuk a régi kézi konzolok egyediségét? Felmerül, hogy a technikai korlátok ösztönözték-e a kreativitást, és hogy a játékfejlesztők mennyire tudtak szabadon kísérletezni a kisebb, olcsóbb platformokon.
Különösen érdekesek azok az alternatív megoldások, mint a Playdate vagy az Evercade, amelyek nosztalgikus újdonságként jelennek meg, de inkább gyűjtőknek készülnek, mintsem tömeges felhasználásra. Zárásként a videó rávilágít arra az ellentmondásra, hogy bár a hordozható játékgépek világszinten háttérbe szorultak, mégis napjainkban soha nem látott mértékben játszunk útközben.
