Egy hétköznapi tárgy, amely nem várt módon formálta át a kultúrát: a kazetta eredetileg vállalati diktálásra született a Philips mérnökeitől, és egyáltalán nem szánták zenei felhasználásra. Ennek ellenére, néhány meglepő fordulat és a szabad licencelés következtében a kazetta rövid időn belül hanghordozóvá és ifjúsági szimbólummá vált.
Sokan ismerik a Sony Walkmant, de kevesen tudják, hogy már a ’60-as években is létezett hordozható kazettalejátszó: a Philips N2200 masszív szerkezet volt, amely elsősorban üzletembereket és diákokat célzott. Később a Sony Walkman forradalmasította a zenehallgatást, miközben a kazetta technológiája és felhasználása is folyamatosan fejlődött: az auto reverse funkciótól kezdve a különleges anyagokból készült kazettákig (például fém vagy kerámia borítás) sok újítás született.
A kazetta formátum nagyban hozzájárult az underground és punk szubkultúrák terjedéséhez, hiszen az alacsony előállítási költség lehetővé tette, hogy induló zenekarok, például a Metallica és az Anthrax, saját zenei anyagaikat könnyedén megosszák. Ezen túlmenően a kazetta nem csak zenére volt használatos: korai számítógépek, mint a Commodore 64 vagy a Sinclair ZX Spectrum, szintén kazettákon tárolták az adatokat.
Néhány gyártó, például a National Audio Company, egészen a mai napig is gyártja a kazettákat, különösen, mivel újabb előadók is érdeklődnek a formátum iránt. A videó popkulturális utalásokkal is gazdag, hiszen felidézi a kazetta ikonikus filmes pillanatait és retro hangulatát – ezzel is rávilágítva, hogy mennyire maradandó lett ez a médium, amely még mindig képes nosztalgiát és lelkesedést kiváltani.
