A sötét anyag az univerzum egyik legnagyobb rejtélye: olyan anyag, amely sem kibocsátani, sem visszaverni, sem pedig elnyelni nem képes a fényt. Mindezt annak ellenére, hogy közvetlenül nem látható, mégis sok bizonyíték utal a létezésére, például a gravitációs hatásai más égitestekre. Ezt a megfigyelést a csillagászok főként távcsövekkel végzik.
Az egyértelmű azonosítás, vagyis a sötét anyag részecskéinek közvetlen detektálása viszont jelentős kihívást jelent. A hagyományos részecskefizikai kísérletek föld alatt vagy gyorsítókban próbálnak nyomokra lelni – vagy a hiányzó energia alapján következtetni a sötét anyag jelenlétére, vagy megkísérlik közvetlenül kimutatni a kölcsönhatást egy ütközés során.
Egyes feltételezett tömeg- és mérettartományokban ezek a Földön végrehajtott kísérletek esélytelenek, mert a Föld légköre és kérge már elnyelné, így eltüntetné a gyenge jeleket. Felmerül a kérdés: vajon az űrben, a földi zajoktól távol, hatékonyabban kereshetnénk-e ilyen apró jeleket?
A James Webb űrteleszkóp újszerű felhasználása során kutatók „sötét képeket” készítettek: a teleszkóp detektorát fénytől elzárva figyelték, hogy keletkezik-e extra elektromos töltés, amit akár egy sötét anyag részecske ütközése is kiválthatna. Ez az újfajta megközelítés friss eredményekhez vezetett, amelyek szűkítik a lehetséges sötét anyag tulajdonságainak tartományát.
A kutatás során szóba kerül a Darkness-misszió is, amelynek célja, hogy a jövőben még érzékenyebb detektorral kutassa a sötét anyag nyomait, különösen a Tejútrendszer centrumában. Ilyen útkereső kísérletek révén egyre több lehetőséget tudunk kizárni – ám a végső válasz még mindig várat magára.
