Az elmúlt években a fizikai videojátékok lassú hanyatlását figyelhetjük meg, miközben a digitális formátum egyre inkább uralkodóvá válik. Az alkotó személyes kötődését, emlékeit idézi fel, ugyanakkor felteszi a kérdést, vajon mennyire veszik el egy korszak hangulata, ha eltűnnek a polcról a klasszikus dobozos játékok.
Különböző médiumok példáit hozza fel, például a filmeket és a zenét: míg a moziknál a digitális formátum szinte teljesen átvette a vezetést, a zenében a fizikai formátumok, mint a bakelit és a CD, újra népszerűségnek örvendenek. Vajon lesz-e hasonló visszatérés a videojátékoknál?
Vizsgálja a három nagy konzolgyártó stratégiáját; a Microsoft egyre inkább elhagyja a fizikai kiadásokat, a Nintendo pedig új típusú kártyákkal (game key card) próbál alkalmazkodni a növekvő játékfájlokhoz, míg a Sony félig-meddig tartja a hagyományt, de kérdéses, meddig marad így. Az is izgalmas kérdés, mennyire jelent valódi tulajdonjogot a dobozos játék, ha abból is le kell tölteni a teljes játékot az internetről.
Felmerül a fogyasztói szokások változásának problémája is: az online only, lemezen semmit sem tartalmazó kiadások, illetve az árképzés kapcsán, van-e még értéke, élménye a fizikai példánynak? Meddig van helye ezeknek a gyűjteményekben, és megmarad-e a személyes kötődés, amikor minden a felhőben él tovább?
Felvetődik, hogy a független, kis kiadók (mint a Limited Run Games vagy a Premium Edition Games) jelentik-e majd a fizikai játékok utolsó menedékét, és vajon lesz-e később hasonló reneszánsza a videojátékok dobozos kiadásainak, mint a vinyl lemezek esetében történt a zenében.
