A modern digitális világban egyre több eszköz és szolgáltatás – akár egy egyszerű mosogatógép, akár egy klasszikus videojáték – válik a fogyasztók számára elérhetetlenné, ha azok nem hajlandók alkalmazkodni az új, gyártó által vezérelt szabályokhoz. Legyen szó ‘okos’ háztartási gépekről, amelyek online fiókot és internetkapcsolatot követelnek, vagy videojátékokról, amelyek használatát a DRM és az online központú megoldások korlátozzák, a tulajdonlás fogalma egyre inkább kiüresedik.
Az önálló, helyi megoldások, például a self-hosting vagy a régi hardverek és játékok megőrzése egyfajta ellenállásként jelenik meg a technológiai függőségek és a fogyasztói szabadság korlátozása ellen. Az elhangzó példák rámutatnak, hogy a ‘megveszem’ gomb ma már gyakran csak bérleti vagy időben korlátozott hozzáférést jelent, miközben a tényleges tulajdonlás és kontroll is nagyban csorbul.
Vajon mennyire tartható fenn az a trend, amelyben minden szolgáltatás és eszköz végső soron a gyártók vagy szolgáltatók folyamatos engedélyéhez, online kapcsolatához kötött? Az európai szabályozási próbálkozások, mint a Stop Killing Games kezdeményezés, vajon képesek lesznek megfordítani ezt a folyamatot, és helyreállítani a digitális jogokat és a valódi tulajdonlást?
