Az utóbbi években számos kormányzati és globális szervezet dolgozik egy egységes digitális azonosítási rendszer kialakításán, amely alapvetően biometrikus adatokat – például ujjlenyomatot, arcfelismerést vagy íriszmintát – használ. Ezek az adatok szorosan összekapcsolódnak a digitális azonosítóval, amely a pénzügyi rendszer központi elemévé válik.
Az ENSZ, a Bank for International Settlements és más transznacionális szervezetek nyíltan kijelentik, hogy a digitális azonosítók elengedhetetlenek a központi banki digitális valuták (CBDC) globális bevezetéséhez. Szakértők szerint ezek a rendszerek – a beígért befogadás és esélyegyenlőség helyett – valójában a kontroll és kizárás új formáit hozzák magukkal, hiszen aki nem vesz részt bennük, az elveszítheti jogait, vagy nem juthat hozzá bizonyos szolgáltatásokhoz.
Whitney Webb újságíró konkrét példákon keresztül mutatja be, hogyan működnek ezek a rendszerek menekülttáborokban vagy világszerte futó pilotprogramokban, ahol például a Társadalmi Világélelmezési Program már íriszmintákat gyűjt és digitális pénztárcához köti az élelmiszer-juttatást. Hasonló elveken alapul például a Worldcoin kezdeményezés is, amely az íriszmintákból egyedi digitális személyazonosítót generál.
Vajon valóban decentralizáltak-e ezek a rendszerek, vagy inkább központosított keretről van szó, ahol a nagy bankok, nemzetközi intézmények és a ‘trusted third party’-ként működő vállalatok hoznak meg döntéseket? Milyen hatásai lehetnek ennek az új digitális pénzügyi rendszernek a magánszférára, a nemzeti szuverenitásra vagy a globális hatalmi egyensúlyra?
