Digitális audiorendszerekben a pontos időzítés, vagyis a clocking, kiemelten meghatározza a hangminőséget. Felmerül a kérdés, hogy egy streamer és egy DAC összekapcsolásakor melyik eszköz ‘főórája’ irányítja az adatfolyamot, és miként befolyásolja ezt a különböző csatlakozási típusok használata.
Az áttekintés során visszatekintést kapunk a CD-lejátszók és digitális szállítók világára is, ahol az adatforrás szerepe, azaz ki szolgáltatja a mesterórát, minden esetben kulcsfontosságú. Ilyen például, amikor egy CD-transport vagy player csatlakozik a DAC-hoz optikai vagy koaxiális kábelen keresztül – ilyenkor mindig a forráseszköz diktálja az órajelet.
Érdekességként szó esik a ‘memórialejátszókról’, ahol egy beépített digitális puffer elválasztja a bejövő adatfolyam ingadozásától a lejátszást, ezzel csökkentve a jittert, azaz az időzítési hibákat. Ez a megoldás gondoskodik arról, hogy a DAC teljesen stabil, fix frekvenciájú órával dolgozzon.
Napjainkban sok modern DAC már saját órajelet generál, és újra szinkronizálja a beérkező jelet, így nem minden esetben hagyatkozik a forráseszközre. Vannak azonban olyan chipalapú eszközök, amelyek továbbra is a forrás óráját követik. A mai csúcsmodellek azonban többször is „reclockolnak”, hogy minimálisra csökkentsék a torzítást.
Felmerül az a dilemma is, hogy mennyire lehet megbízni a forrás által adott órajelekben, és mikor célszerű saját, belső órára hagyatkozni. Ez az egyik legizgalmasabb kérdés a digitális audiofil rendszerek világában.
