Az éjszakai égbolt csillagainak titokzatos tömege évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget. Felmerül a kérdés: vajon létezik egy felső határ arra, hogy mekkorára nőhet egy csillag tömege? Miért tűnik úgy, hogy a legtöbb csillag nem lehet 150 naptömegnél nagyobb?
Ennek kapcsán a modern csillagászat nemcsak elméleti modelleket alkalmaz, hanem a csillagok tényleges megfigyeléséből is következtet a fizikai korlátokra. Felbukkannak köztük olyan különösen nagy csillagok is, amelyek meghaladják ezt a 150-szeres tömeget – például híres objektumok a tarantula-ködben, amelyeknek tömege jóval a korábban vélt felső határ felett van. Érthető, ha ilyenkor sokan kételkednek a korábbi teóriákban, vagy új magyarázatokat keresnek: lehet például, hogy két csillag ütközésével született egy szuperóriás?
Érdekfeszítő az is a gondolat, hogy az univerzum hajnalán, egészen más körülmények között, talán még hatalmasabb, akár ezerszeres naptömegű csillagok is létrejöhettek. Vajon képesek vagyunk-e ma nyomukra bukkanni? Tényleg megfigyelhető-e még az ilyen szupermasszív csillagok halvány fénye a galaxisaink mélyén vagy az ős-univerzum távlatában?
