Rob Marshall rendezésében készült Chicago című film egy Broadway-musical kreatív filmes adaptációjaként hívja fel magára a figyelmet. A középpontban Roxy Hart, egy ambiciózus táncosnő áll, akit bűntény miatt börtönöznek be. A börtönben megismerkedik Velma Kellyvel; mindketten a hírnév és a szabadulás útját keresik, miközben próbálják manipulálni a bíróságot – ezzel párhuzamosan a közönséget is.
Az elbeszélés egyik érdekessége, hogy minden Roxy perspektívájából tárul elénk, így a néző a főhős világlátását, álmait és illúzióba menekülését ismerheti meg. A musical minden elemében felvállalja műfaját: a zenés-táncos jelenetek látványos, sőt önironikus formában mutatják be a showbiznisz, az igazságszolgáltatás és a média kettősségét.
Egyes dalbetétek, mint a Cellblock Tango, kifejezetten kiemelkednek, látványukkal és energiájukkal megragadják a nézőt. Emellett a film nem fél játszani a valóság és az illúzió határán, szatirikusan világítva rá, mit jelent igazán ‘eladni’ magunkat a nyilvánosságnak. Az adaptáció különlegessége, hogy a rendező sajátos szemszögből mutatja meg a történetet, miközben elgondolkodtat kor és identitás, illúzió és valóság viszonyáról.
Számos kérdés merül fel: meddig menne el valaki a hírnévért, hogyan használható fel a színház világa az igazságszolgáltatásban, és milyen áldozatokat követel a sikerre való törekvés? Mindeközben a szereplők személyisége és motivációja, valamint a zene és a látványvilág adják a történet legtöbb rétegét és szatirikus üzenetét.
