Az emberi kéz mozgásáért felelős bonyolult izomzat és vezérlési mechanizmusok megalkotása régóta foglalkoztatja a tudósokat. A huszadik század közepén Rajko Tomović, a Mihajlo Pupin Intézet kutatója kiemelkedő eredményeket ért el ezen a területen: új modelleket és elveket dolgozott ki a robotkéz-vezérléshez, amelyek a biológiai rendszerek viselkedését utánozták.
A Belgrádi Kéz első változatának fejlesztése során a hangsúly a visszacsatolásos irányítási elvek alkalmazásán volt, amely lehetővé tette, hogy a kéz különféle tárgyakat pontosan megfogjon anélkül, hogy bonyolult programozásra lett volna szükség az egyes mozdulatokhoz. A vezérlés újszerűségét az adta, hogy nem a hibát minimalizálták, hanem a szenzoros visszajelzés maximalizálására törekedtek – ahogyan az emberi kéz tapintása is működik.
A videó történeti visszatekintést is ad a kézprotézisek fejlődésére, bemutatva a római, középkori és modern kori alkotásokat, illetve azt, hogy milyen kihívásokkal szembesültek a mérnökök a vezérlési elvek terén. Emellett betekintést enged a myoelektromos vezérlés, azaz az izom által generált elektromos jelek alapú irányítás korai próbálkozásaira is.
Az 1960-as és 1980-as évek technológiai fejlődése lehetővé tette a bonyolultabb robotkezek, például a Belgrád/USC Kéz létrehozását, amelyek elméleti alapját a természetes reflexek utánzása adta, szemben a merev, felső szintű programozással. A videó számos kérdést vet fel: vajon mi teszi egy robotkezet igazán használhatóvá? Mennyire közelíthetők meg az emberi kéz természetes funkciói gépekkel? Hol húzódnak a biomechanikai és vezérlési lehetőségek határai?
