Az epizodikus dalszerzés történetének egyik fontos állomásáról, a Beatles „Happiness is a Warm Gun” című daláról szól a videó, amelyben számos híres példát említenek – többek között a Queen, a Led Zeppelin, a Radiohead és más zenekarok kultikus dalait –, de a fókusz mégis a Beatles művén marad.
Részletesen bemutatják, hogyan épül fel a dal három, egymástól kontrasztos zenei szakaszból, amelyek mind zeneileg, mind ritmikailag teljesen eltérnek egymástól. Megismerhetjük, hogy John Lennon miként nevezte el ezeket a szakaszokat, például a „dirty old man”-t, a „junkie”-t és az 50-es évek rock and rollját gúnyoló „gunman”-t.
A szerző kitér arra is, hogy a dal különlegességét elsősorban a folyamatosan váltakozó ütemmutatók adják, miközben a beatek és taktusok kiszámíthatatlanul váltakoznak. A részletes zenei elemzés során szóba kerülnek olyan összetett ritmikai elemek, mint az egyszeri 5/4-es és 2/4-es ütemek, vagy a poliméterek, amikor a zenekar tagjai egyszerre játszanak eltérő ütemeket.
Az alkotói folyamat nehézségeiről is szó esik, például arról, hogy több mint 70 próbálkozásra volt szükség a stúdiófelvétel során, illetve arról, hogy a végleges változathoz több különböző felvételt vágtak össze. Megtudjuk, miként kapott helyet a stúdiómunkában az alkotói szabadság, és milyen új irányokat teremtett ez a hozzáállás a popzenében.
Felmerül a kérdés, hogy mennyire volt tudatos a ritmikai változatosság, vagy inkább ösztönös, illetve milyen úttörő szerepet játszott a Beatles abban, hogy a stúdióalbumok elsőbbséget élveztek a koncertekkel szemben. A videó gondolkodásra ösztönöz: mi tette lehetővé, hogy ilyen komplex, nehezen előadható zenék születhessenek a 60-as évek végén?
