Az anyag azt a kérdést járja körül, lehet-e a mindennapi étkezés eredményeként keletkező, általában mezőgazdaságban hasznosított marhatrágyából korszerű és fenntartható 3D nyomtatószálat előállítani. Az elsőre szokatlannak tűnő kísérlet során a készítő szárított és finomított tehénürüléket kevert PLA (politejsav) műanyag alapanyaghoz, hogy kipróbálja az extrudálás és nyomtatás lehetséges buktatóit, illetve hogy a keletkező szál mennyire használható a gyakorlatban.
Külön hangsúlyt kap az anyag végigkövetése: hogyan lehet a szálat megfelelő finomságúra őrölni, szitálni, szárítani, majd az extruderben a PLA-hoz keverni. Részletes technológiai bemutatót kapunk a keverési arányok, előkészítés, extrudálás, továbbá az ebből adódó problémák – például az anyag törékenysége, eltömődő nyomtatófejek vagy a keverék egyenletlensége – kapcsán.
A próbálkozások során többször felmerül, hogyan változik a keverék színe, textúrája, illata, illetve hogy a különböző mikroszkopikus szálak miként befolyásolják a végtermék minőségét. Egy további érdekes aspektus, hogy a szokatlan töltőanyag hozzáadásával hogyan változnak a mechanikai tulajdonságok — például szilárdság, rétegtapadás vagy zsugorodás —, és mik lehetnek a potenciális környezeti előnyei annak, ha a 3D nyomtatás során természetes, helyben keletkező töltőanyagokat használunk fel.
Nem maradnak el a szubjektív tapasztalatok sem: hogyan viszonyul a közvetlen környezet a „szagkérdéshez”, vagy milyen reakciókat vált ki a téma a 3D nyomtatás közösségében. Az anyag nyitva hagyja, vajon lehet-e jövőbeli alternatíva az ilyen típusú „szálfeltöltés”, illetve a nézők hogyan viszonyulnának egy ilyen kompromisszumos, de környezetkímélő megoldáshoz.
