1925-ben mutatták be először New Yorkban az Operaház fantomját, amely a közelmúltig többször át lett vágva, és különböző verziókban vetítették. Az elmúlt száz év során filmrajongók generációi mindvégig rajongtak érte, annak minden változata ellenére is. Ez a rejtélyes vonzerő teszi igazán különlegessé az alkotást.
Egyik legizgalmasabb aspektusa a korabeli párizsi Operaház lenyűgöző háttere, amely a felszínen ragyogást és művészeti életet, a föld alatt pedig a fantom sötét világát tárja elénk. Az ellenpontok találkozása adja a film sajátos hangulatát — a felszíni pompa és a mélységek nyomasztó labirintusa közötti feszültség.
A szerelmi háromszög Christine, Raul és a fantom között, valamint Lon Chaney színészi teljesítménye emblematikussá emelte a filmet. Chaney szuggesztív alakítása, a kamera előtt kifejezett mimikája és jellegzetes sminkje kulcsfontosságú a történet sikerében.
Folyamatosan újraértelmezték a fantom alakját, néhol tragikus, néhol félelmetes, de mindig kívülállóként jelenik meg, akit egyszerre utasít el és érez iránta részvétet a társadalom.
Az évtizedek során különböző vágások, újraforgatott jelenetek és restaurációk övezték a filmet. Néha elveszett vagy visszaállított jelenetek, legendássá vált változatok, sőt színes felvételek és akár nem várt technikai érdekességek – mint például a véletlen 3D rögzítés – is hozzájárultak a film misztikumához. Az idők folyamán a film jelentős popkulturális hatásra tett szert, például a musical verzió révén is.
